#ÚJGENERÁCIÓS
MARKETING SPECIALISTA
#ÚJGENERÁCIÓS
MARKETING SPECIALISTA
Üdv! Anna vagyok!
2015 óta foglalkozom marketinggel és célközönségorientált kommunikációval.
Tudásom alapját az egykori Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola falain belül szereztem meg. Alkalmazottként magyar-, és német cégeknél egyaránt hasznosítottam az ismereteimet, általában B2B körön belül.
2017 óta egyéni vállalkozóként tevékenykedek és a lehető legkülönbözőbb profilú cégek vállalati kommunikációját tettem már hatékonyabbá, modernebbé.
Dolgoztam együtt konzervipari céggel, generálkivitelezővel, szerelvénygyárral, automatizálásban és robotizálásban tevékeny óriásvállalattal… de nem feledkeznék meg a „kisebbekről sem”, mint például: budapesti gasztro-borbár, rendezvényszervező vállalkozás vagy éppen kutyás életmódot népszerűsítő portál. Számomra nem, hogy idegen, de kifejezetten izgalmas az összes felsorolt terület!
Marketing specialistaként munkám legfontosabb része, hogy irányt mutassak ügyfeleim számára ebben a kommunikációs káoszban, amiben élünk. Közösen megalkotott és jól átgondolt stratégia mentén felügyelem, koordinálom, vagy éppen egyszemélyben végrehajtom azokat a kreatív munkafolyamatokat, amelyek végül megadják az elvárt eredményt.
Fiatal, Y generációs vállalkozóként lépést tartok az aktuális trendekkel és sikerrel ültetem be az újdonságokat a B2B és B2C világába egyaránt.
Hiszem, hogy egy jól kidolgozott, kor elvárásainak megfelelő marketing stratégia nem csak nagyobb ismertséget eredményez – ezáltal több profitot termel – de hosszú távon is növeli a piaci szereplők, illetve a leendő munkavállalók bizalmát Ügyfeleim irányába.
#Munkámról
Konzultáció
Elveszettnek érzi magát, amikor Social Media-ról, Facebook-ról vagy Instagramról van szó?
Fogalma sincs, hogyan kezdjen bele a Marketing Stratégia megalkotásába? Vagy a cég kommunikációja „vérátömlesztést” igényel? Segítek!
Kérjen időpontot személyre szabott konzultációra és én konkrét megoldásjavaslatokkal
fogom Önt várni a megbeszélt alkalommal!
Stratégia
Cégének többre van szüksége konzultációnál, de nem szeretne főállásban marketingest felvenni?
Szívesen átvállalom egy aktuális kampány, vagy épp a teljes cég marketing stratégiájának
megalkotását, eredményes véghezvitelét és felügyeletét!
Ehhez előbb átvilágítás szükséges, amit természetesen kötöttségektől mentesen nyújtok.
Keressen bizalommal!
Kreatív tartalom
Szövegírót, fordítót, grafikust, webdesignert vagy fotóst keres? Nálam jó helyen jár!
A legtöbb munkámat csapatban végzem és minden feladatra megvan már a legmegbízhatóbb kollégám, akivel szeretek együtt dolgozni. Szívesen adunk árajánlatot egy-
egy kisebb, projekt alapú megbízásra is!
Filmkészítés
#Referenciák
VIDEÓK
Grafika
Termékfotók
Vállalati fotók
#ELÉGEDETT ÜGYFELEIM
#Kontakt
Kérdéssel, ajánlatkéréssel kapcsolatban állok rendelkezésre!
Bognár Anna
anabognaro(kukac)gmail.com
+36 30 182 59 04
Budapest, 11. kerület